Az alkotókör tagjai az évek alatt számtalan kiállítást tudhattak maguk mögött. Különböző képzőművészeti táborokban vettek részt határon innen és túl. Jelenleg a kisiskolástól a nyugdíjas korúakig minden korosztály megtalálható a csoportban.
A patchwork, magyarul foltvarrás, kisebb-nagyobb anyagdarabok összevarrásával alakul ki. A szakkörünknek a művelődési ház ad otthont, ahol havonta kétszer szoktunk összeülni, hogy egy-egy új technikát közösen elsajátítsunk.
A szakkör 1970-ben alakult, 18 éve szakmai vezetője a Király Zsiga díjas Molnár Tiborné. 5 éve a hímzés mellett a varrott csipke készítést is elsajátítottuk a kabai származású Nagy Istvánné segítségével. Pályázatokon, kiállításokon rendszeresen szerepelnek munkáink. Folyamatosan fejlesztjük tagságunk ismereteit, készségeit. Meghívott szakmai előadók más tájegységek világába kalauzolnak el bennünket, részt veszünk országos szakmai képzéseken, gyűjtőutakat szervezünk. Fontos számunkra az új hasznosítható ismeret és a hitelesség. Szakkörünk 4 tagja képviseli közösségünket a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesületben tagként. Alkotói és közösségi tevékenységeinket a kabai Mácsai Sándor Művelődési Ház és Városi Könyvtár segíti, támogatja. Rendszeresen megmérettetjük, minősíttetjük kézimunkáinkat a Népi Iparművészeti Tanács zsűrije előtt. Számos különdíjat, egyéni és csoportos elismeréseket szereztek tagjaink.
A Kertbarát Kör Kabán élő, kertészkedést kedvelő emberek szakmai és baráti közössége 1983 óta. Minden évben kertészeti kiállításon mutatjuk be termékeinket. Pálinka, bor, sós sütemény versenyen mérettetjük meg magunkat. Arató fesztiválokon, főzőversenyeken szerepelünk szép eredményekkel. A város által szervezett programokon aktívan részt veszünk. Az általános iskolás gyerekek érdeklődését is próbáljuk felkelteni a kertészkedés iránt.
Kéthetente találkozunk és szeretetben, együttérzésben, egymás megbecsülésével telik együttlétünk. Tagjaink úgy érzik, hogy a családon kívül is tartozni kell valahova, egy közösségbe, ahol figyelnek rájuk. Közösen megünnepeljük a nevezetes ünnepeket, az anyák napját, név- és születésnapokat.
2003-ban alakultunk nyolc fővel. Közülük ketten maradtunk az alapítók tagokból Koroknainé Icus és jómagam. Versszerető, irodalomkedvelő csoport vagyunk. Évek hosszú során kialakultak a szokásaink. Leginkább évfordulós költők verseivel foglalkozunk. Mindenki olvas előre a repertoárból, a foglalkozáson felolvassa, beszélgetünk róla, kiemelünk egy-egy gyönyörű vagy meghökkentő szóképet, csodáljuk a szerzők kifejezőképességét. Imádjuk a magyar nyelvet, sokszor rácsodálkozunk egy-egy gyönyörű versre és arra, hogy 5-600 évvel ezelőtt élt költők is lehetnek ma aktuálisak. Az évek során baráti társasággá is fejlődtünk. Közösen bejártuk Erdélyt, Kárpátalját, de sok-sok helyre kirándultunk hazánkban is. Szeretünk színházba járni, sőt az idén a közös mozizást is kipróbáltuk. 2023 novemberében voltunk 20 évesek.
A kis közösségünk története 2014 decemberében a Nemzeti Művelődési Intézet részéről egy lehetőséggel, a Pajtaszínház nevezetű közösségfejlesztő programban való részvételünkkel kezdődött. A program célja a falusi színjátszás hagyományainak felelevenítése volt, melynek végén, a Pajtaszemlén egy általunk választott színdarabot mutattunk be a Nemzeti Színházban.
A Földesi Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület Szenior tánccsoportja 2011-ben alakult 6 pár lelkes, hagyományt szerető táncossal, akik többsége most már nyugdíjas. A tagok főleg kabai lakosok, de van földesi táncos is.